Benyomások

2013. augusztus 15. Gondar

Még mindig nem fogtam föl, hogy hol vagyok. Ahogy a házban beszélgetünk, játszunk, néha teljesen elfelejtem, hogy Etiópiában vagyok, és igencsak meglep a táj, ha kilépek az ajtón.

Csütörtökön körbejártuk a helyeket, ahol önkéntes projektek futnak, és amikből majd a vezetőséggel közösen választanunk kell egy helyet, ahol dolgozni fogunk.

Először a vak gyerekek iskolájába mentünk, a Kedusz Rafaelbe. Ez egy elég jó iskola, helyi viszonyokhoz képest jól felszerelt. Döbbenetes volt számomra körbejárni a kollégiumi részt és az osztálytermeket: mintha a 20 évvel ezelőtti, de néhány helyen mai magyar iskolákban jártam volna. Innen nagytaxival (helyi tömegközlekedési eszköz, 11 személyes busz, amibe legalább 20 ember befér) mentünk tovább a következő helyre. Leintettünk egyet, amiben még volt 4 szabad ülés, így 10-en gond nélkül befértünk. Megérkeztünk a Bridge of Hope árvaházba, ami egy mezőgazdasági projekttel van összekötésben.

A harmadik hely volt a legmegrázóbb: a Yeneget Aszfa helyi szervezettel közösen működtetett projekt két részből áll. Egyrészt utcagyerekeknek mozgó iskolát üzemeltet, illetve a városban 4 shelter otthont volt utcagyerekeknek. Itt találkoztunk gyerekkel is. Nagyon nehéz volt látni a szemükben a sok átélt nehézséget. Minden egyes mozdulatuk a múltjukról árulkodott. Ahogy csak félig emelik föl a fejüket, amikor ránk néznek, és hiába mosolyognak, a szemük szomorú marad.

Nehéz nap volt. Ez a sok élmény még el sem jutott a tudatomig, és még a töredékét sem ismerem annak, hogy mennek itt a dolgok.

Gondar utcáin