Viszonylagos

 2013. augusztus 19.

Bridge of Hope Children’s Home, Ethiopia, Gondar.

Ez a hely álomszép. Zöld és növények és friss levegő és nagy tér és kis kuckók. Modern, felszerelt. Egy más világ egy más világban. Egy buborék. Egy csoda.

18 évig. És utána? Hatalmas pofonként érkezik a való világ. Sokunkban felmerült kérdés, hogy egy ennyire buborék vajon tényleg jó-e a gyerekeknek? Hiszen annyira más és nehéz világ vár rájuk odakint. Mindent megadni, de mi a minden? Ha csupa jó szándékból és szeretetből csupa jót adunk, azzal tehetünk-e rosszat?

            Az árvaházhoz tartozik egy farm is, ami kettős célt szolgál. Egyrészt a gyerekek dolgoznak rajta, hogy megtanulják ezt is, másrészt a Tenprogram (amin részt veszek) egyik projektjeként példa-farmot létesítünk, azzal a céllal, hogy a hagyományos és modern mezőgazdaság ötvözetére tanítsuk a környező farmból érkezőket.

Mielőtt tovább megyek, pár szóval elmesélem, hogy kerültem pontosan Etiópiába. A Jewish Agency (Szochnut) non-profit alszervezete futtatja a Tenprogram nevű programját a világ egyre több pontján. A program része a Tikkun Olam-on alapuló projekteknek: célja a világ jobbá tétele, a zsidó értékek értelmében, ezért ezek a programok tanulást és szakmai segítséget is magukba foglalnak az önkéntesek felé. Tenprogramok egyelőre Izraelben és Etiópiában futnak, az Indiai program pillanatnyilag szünetel, és további országokban tervezik a program elindítását.

Etiópiában több projekt közül lehet választani, ezekről már tettem említést: Yenega Tesfa (főleg utcagyerekek, vagy volt utcagyerekek), Kedusz (vakok iskolája, ez később bővülni fog egyéb korlátozott gyerekekre is), Nala (higénia és betegség-megelőzés oktatása) valamint a földművelés a Bridge projektje, amiben én is részt veszek.

Eddig az etióp Tenprogram fő projektje a helyi zsidó közösség alija-felkészítése volt, így a többi projekt kevesebb figyelmet kapott. Mivel az etióp alija befejeződőben van (hetek kérdése), ezért a többi projekt most kezd igazán alakot ölteni, kiforrni. Egyfajta átmeneti, identitás-kereső időszak ez az egész gondari Tenprogram életében.

Mint a többi projekt, úgy a miénk is eléggé kialakulóban van még. Egyikünk sem képzett mezőgazdász a csapatban, a koordinátorunk sem (bár ő azért eléggé ért a dologhoz). Így együtt tanulunk. Menthetetlenül naiv vagyok. Újra és újra megdöbbenek és elkeseredek, hogy tényleg úgy működik a világ, ahogy. Ha az emberek tudják, hogy a föld kizsákmányolása hosszú távon mennyire káros, akkor miért teszik mégis tönkre azt? Ha tudjuk, hogy a kis mezőgazdaságok mennyivel jobbak hosszú távon mindenki számára, akkor miért tesszük tönkre mégis azokat? Hiába tudom, hiába hallottam milliószor, hogy mennek a dolgok, mindig megdöbbenek: ha tudjuk, hogy rossz, amit teszünk, miért tesszük? De mint mondtam, nagyon naiv vagyok. Ezért újra és újra „elfelejtem”, hogy sok ember számára a pénz mennyivel fontosabb, mint az élet. Újra és újra hiszek benne, hogyha megtanítjuk az embereket arra, hogy nem szabad kizsákmányolni a természetet, akkor a homlokukra csapnak, és azt mondják: „miért nem szóltatok hamarabb,hogy nem jó így? Mostantól másképp lesz!”.

Talán pont a naivitásom miatt vagyok itt Afrikának ebben a különös szegletében. Biztos vagyok benne, hogy lehet tenni azért, hogy jobb legyen a világ. Hiába ábrándulok ki akár naponta, hiába kapom folyton a pofonokat, hamar elfelejtem azokat. Új újra bízom benne, hogy ha tényleg tenni akarunk, és ha tényleg teszünk, akkor képesek vagyunk változtatni. Akkor képesek vagyunk a Tikun Olámra.

Olvasni tanulunk