You, you! Money, money!

 2013. szeptember 15.

Minden városnak megvan a maga arculata, és megvannak a maga módszerei pénzkérésre.

Eddig négy helyen tapasztaltam meg a különböző fortélyokat.

Addisz Abebában voltak az emberek a legszemtelenebbek, ott találkoztam a legtöbb nyomorral is. Lépten-nyomon utcagyerekek, koldusok, nő két-három gyerekkel (sokszor a picibabákat bérbe veszik, így több pénzt tudnak keresni). Ahogy mentünk az utcán, folyton ránk tapadt egy-két koldus, két-három gyerek: Money! Money! You, you! Mögöb mögöb! (étel, étel!) Nem lehetett őket lerázni, csak ha tovább mentünk, és kiértünk a „területükről”. De akkor jöttek a következők. És az embernek majd megszakadt a szíve, de akkor sem szabadott adni, még egy birrt sem (kb.12 Ft), mert azt már a legelején jól a lelkünkre kötötték, hogy nehogy pénzt adjunk gyerekeknek az utcán: ezzel csak elvonjuk őket az iskolától, azt tanítjuk nekik, hogy megéri az utcán koldulni.

Gondarban pár nap után lecsengett a farandzsi-láz, hamar elterjedt a hír, hogy megérkezett a következő önkéntes csoport Izraelből, és a gyerekek sem nyüzsögnek annyit körülöttünk az utcán. Itt már nem csak koldulókkal találkoztunk, hanem a legtöbbjüknek munkájuk is van: a gyerekek vagy rágót és papírzsepit, vagy mogyorót árulnak; cipőt mosnak vagy 1 birrért ráállhatsz a mérlegre – a legtöbb embernek nincs otthon mérlege.

Lalibelában egy újfajta módszerrel is találkoztunk a hagyományos „You, you, money money” mellett. Odacsapódik mellénk egy tizenéves fiú, kezében egy papírt lobogtat: egy futball csapat tagja, és arra kér minket, hogy támogassuk a csapatát, hogy tovább tudjanak játszani, esetleg adjunk pénzt focilabdára. Hogy mennyi igaz a történetből, nem tudom, tény azonban, hogy elég sok kis focisztárral találkoztunk a városban.

Azt hiszem nekem leginkább mégis a bahir dari gyerekek lopták be magukat a szívembe. Ahogy mentünk a vízesésekhez (kellemes félórás séta), lépten-nyomon gyerek bukkantak elő, kezükben különböző kézműves termékek: nádból készült furulya, fonott kis dobozkák, tehénbőrből készült „uzsonnás doboz”.

Az amhara hangsúlyozás miatt sok etióp (főleg a gyerekek) angolul magas fejhangon beszélnek, a szavak végén megemelve a hangsúlyt. Na most ezen a hangon próbáljátok meg elképzelni a következő párbeszédet:

-        Madam, my name is Yerus. Do you want to buy it?

-        No, thank you.

-        My name is Yerus, I give you a special price.

-        Thank you, but I don’t need it. I don’t want to buy it.

-        You don’t have to buy it. You go to the waterfall, you see it, come back and buy it.

-        Ok, but I don’t need it. I won’t buy.

-        You don’t have to buy. You go to the waterfall, you see it, come back and buy it.

-        Thank you, but I won’t buy it.

-        Ok, you came back, and if you want, you buy it. Don’t forget, my name is Yerus. You come back, and you buy from Yerus.

És valóban, amikor jöttünk visszafelé, minden gyerek, aki bemutatkozott nekünk, várt ránk, és emlékeztetett, hogy ki is ő, és ugye akkor most veszünk valamit.

Mindezt egy cseppet sem tolakodóan, hanem a világ legudvariasabb és legkedvesebb módján tették. Találkoztunk egészen pici, 6-7 éves gyerekekkel is, akiknek láthatóan fogalmuk sem volt, hogy mit mondanak, mert ha visszakérdeztünk valamit, csak megismételték a már elhangzott mondatokat.

            Mindenesetre ha Bahir Darban jársz, a Kék-Nílus vízesésnél, don’t forget to by from Yerus. És mindenképpen próbáld ki a tűzön pirított kukoricát!

Képek a Kék-Nílus vízesésről